"A gondolatból jön a vágy. A vágyból pedig a cselekvés."

Ha eljutottál eddig a pontig, valószínűleg arra vagy kíváncsi, milyen végzettségekkel rendelkezem. Ez egy meghatározó tényezője is lehet a közös munkánknak, de annak részletezése előtt kicsit mesélek arról, hogy kerültem közelebb a pszichológiához. 

Szakválasztásom tudatos volt, az ELTE-n szereztem diplomáimat, először viselkedéselemző, majd okleveles pszichológus minősítéssel. Azonban hamar rájöttem, hogy ez önmagában nem lesz elég. Az egyetem évei alatt kezdtem keresni a helyem a világban, a számomra megfelelő irányt. Csatlakoztam a LEA művészetterápiás és meseterápiás csoportjához, képződtem a Napfogyatkozás Egyesületnél gyász témájában. Végül így jutottam el és szereztem tapasztalatot egy bentlakásos, fogyatékosokat ápoló, habilitációs intézetben, később pedig egy autistákat foglalkoztató napköziben, majd dolgoztam iskolapszichológusként is. Mondhatom, ezeken a területeken kevésbé a szerzett cím volt a lényeg, azonban egy hosszú és kanyargós önismereti utat tettem meg az ott töltött idő alatt. Az itt szerzett tapasztalataim jelentős mértékben meghatározták hivatásom és szemléletem alappilléreit. 

Pszichológusként célom, hogy segítséget nyújtsak azoknak, akik úgy érzik elakadtak, megrekedtek, s ezen nehézség feloldásához külső, elfogulatlan segítséget igényelnek. Munkám alapja az elfogadás és az alázat. Konzultációim során törekszem egy biztonságos és elfogadó légkör kialakítására, ahol teljes odafigyeléssel fordulok klienseim felé, akik gondolataik, érzelmeik, nehézségeik kifejezésére kapnak lehetőséget különböző módszerek segítségével. A felmerülő kérdés és/vagy probléma körüljárását és feldolgozását segítem a lehető legjobb tudásom szerint. 

A folyamatos fejlődés híve vagyok, szakmai és magánéletben egyaránt. Közös munkánk során a kliens erőforrásaira építkezünk, s az önálló problémamegoldásra törekszünk. 

Ki vagyok én?

Problémakörök, melyekkel fordulhatsz hozzám:

  • önismeret, önértékelési problémák,
  • önérvényesítés, pozitív énkép fejlesztése,
  • stresszkezelés, konfliktuskezelés,
  • érzelmi intelligencia fejlesztése
  • szorongások, pánikreakciók, túlzott félelmek,
  • életvezetéssel kapcsolatos elakadások feltárása és kezelése,
  • kapunyitási és kapuzárási pánik,
  • életúton való megrekedés és elindulás,
  • párkapcsolati elakadások, párkeresés és pártalálás nehézségei,
  • gyász és veszteségélmények feldolgozása,
  • pre- és perinatális gyász, válás, szakítás,
  • kiégés, karrierrel kapcsolatos problémák, pályaválasztás,
  • munkák, feladatkörök keresése

Hiszek a mesék, alkotások, és a kreatív önkiteljesítés gyógyító erejében!

Hogyan dolgozhatunk együtt?

  • Lehetőséged van személyes konzultációra jönni (13. kerület) vagy pedig találkozhatunk az online térben (Google Meet/Zoom).
  • Hetente/kéthetente találkozunk. Az alkalmak mindig előre egyeztetett időpontban történnek. Ennél ritkábban sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy kevésbé hatékony a folyamat.
  • Egy alkalom 50-55 perc
  • Egyéni konzultációs díj: 11 000 Ft
  • Konzultációinkon elhangzottak köztünk maradnak, engem köt a titoktartás.
  • Az első (néha még a második) alkalom az ismerkedésé. Lehetőséged van arról dönteni, hogy szeretnél-e elköteleződni a közös munkára.
  • Kizárólag felnőttekkel (18 év feletti, önrendelkező) dolgozom.
  • Amennyiben azt érzem, hogy más jellegű támogatásra lenne szükséged, nem hagylak magadra, segítek megtalálni a megfelelő ellátást.
  • Online munka során a következőkre lesz szükséged: 
  • egy hely, ahol egyedül lehetsz
  • laptop/telefon, működő kamera és mikrofon (ezek nélkül nehezen látjuk és halljuk egymást)
  • tedd komfortossá a választott helyet, kényelmes ülőhelyet válassz, hozz magaddal teát, vizet, esetleg papírzsepit, de tollat és papírt is hozhatsz, ha feljegyeznél néhány gondolatot

A konzultáció során a kliens problémáira, nehézségeire és az őt foglalkoztató témákra koncentrálunk, érzésekkel és gondolatokkal dolgozunk. Minden alkalom a kliens egyéni szükségleteinek megfelelően zajlik. Együtt vagyunk egy biztonságos környezetben, ahol a kliens őszintén és szabadon beszélhet, sírhat, nevethet, hallgathat, feszenghet, boldog lehet. 

Rendelés: Kapcsolat Pszichológiai Rendelő

Cím: 1132, Budapest, Victor Hugo utca 41.

Megközelítés: M3-as metró Lehel tér megállójától kb. 5 perc séta, 

Jászai Mari tértől kb. 8 perc sétával vagy a 75/76-os trolival 3 perc alatt elérhető

Kapcsolatfelvétel

    HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com